felújítás

  • Jelentősen megemelkedtek az ingatlanfelújítási költségek. Az okokról, illetve arról, hogy mire kell ebben a helyzetben figyelni, amennyiben mégis a felújítás mellett dönt a társasházi lakóközösség, Weisz Gábor Miklóst, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének szakmai igazgatóját kérdeztük.
  • Jelentős csúszással és „fapados” tartalommal, de július 12-én végre elkezdték a Blaha Lujza tér felújítását, amely a jövő év végére fejeződik be. Mint kiderült: a Somogyi Béla utca felújítására – ami a korábbi tervekben szerepelt – jelenleg nincs forrás.
  • Igazi cukrászkülönlegességekkel, ízletes fagylaltokkal várja a látogatóit a július 7-én megnyitott Geraldine cukrászda a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a volt Kertészházban. A cukrászdát Apponyi Geraldineről nevezték el és egy régi cukrászdinasztia, a 150 éves múltra visszatekintő Auguszt család üzemelteti.
  • Július 12-én kezdődik a Blaha Lujza tér felújítása. A biciklisávok miatt egyébként is jelentős autós menetidőtöbbletet várhatóan tovább fokozza majd, hogy a tér kereszteződésében a Nagykörutat egysávosra szűkítik, a Rákóczi úton pedig megszüntetik a buszsávot. Ezen kívül a gyalogosközlekedést is korlátozzák majd.
  • Józsefvárosban sok évig volt egy napirendi téma, amiben mindig egyetértés volt a lakógyűléseken: a társasházakat érintő felújítási pályázatok. Múlt időben. Míg az önkormányzat vezetése korábban értékelte azt, ha a tulajdonosközösségek hajlandóak voltak tenni a környezetük megszépítéséért, jelenleg ez nem így van – mondta el lapunknak Weisz Gábor. A Magyar Közös Képviselők Egyesülete (MAKKE) szakmai igazgatója szerint a lakók pedig tettre készek, s záporoznak a kérdések a közös képviselőkhöz. „Idén lesz-e pályázat?” „Milyen összegre és milyen munkával lehet pályázni?”.
  • Másfél éves csúszással napokon belül indulhat a Blaha Lujza tér felújítása az eredeti terveknél jóval kevesebb műszaki tartalommal és persze drágábban is. Az egyik legfájóbb pont, hogy elmaradhat a beruházáshoz kapcsolt Somogyi Béla utca felújítása.
  • Jóval szűkebb műszaki tartalma ellenére is 400 millió forinttal drágább lesz a Blaha Lujza tér Karácsony Gergelyék által átszabott felújítása, amit a baloldali főpolgármester éppen a költségek „racionalizálása” céljából tett meg. Az eredeti, Tarlós István által elfogadott terv nem csak olcsóbb és szélesebb műszaki tartalommal bírt, de idén év végére meg is valósították volna.
  • Felavatták a megújult Hősök parcelláját a fővárosi Fiumei úti sírkertben vasárnap, a magyar hősök emlékünnepén.
  • Az M3-as metró felújításával összefüggésben május 29. és július 23. között részlegesen lezárják a Nagyvárad tér metróállomást.
  • Jelentős késéssel és minimumtartalommal, de júliusban végre megindulhat a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, amely másfél évig tart. A beruházást 2019-ben rajtra készen vette át Karácsony Gergely Tarlós Istvántól, amely végül addig állt parkolópályán, hogy a kormányzati támogatás felhasználásának ideje csaknem lejár. Ráadásul addig nyírbálták a tartalmát, míg az „fapados” nem lett.
  • Felújítás miatt szerdától várhatóan a hónap végéig zárva tart a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Keleti pályaudvarnál, az aluljáró szinten lévő ügyfélközpontja.
  • Nem halogatható a Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség Kőris utcai templom tetőszerkezetének felújítása, ugyanis a közelmúltban annyira leromlott az állapota, hogy veszélyessé vált. Az épület megmentéséhez a kormány 15 millió forintos támogatást biztosított.