közbiztonság

  • Józsefváros szinte minden pontján mindennapossá vált az alkoholtól, vagy kábítószertől delirált egyének tömeges jelenléte - írja olvasónk, akinek gyermeke és unokája el is költözött a kerületből az egyre romló közterületi és közbiztonsági állapotok miatt. 
  • Százados negyedi lakók a Civilek a Százados Negyedért Egyesülettel közösen szólították fel Szarvas Koppány Bendegúz önkormányzati képviselőt, hogy most már ideje lenne a negyed közbiztonsági problémáival is komolyabban foglalkozni. Az elmúlt hetekben lopások és rablások keserítették meg a Százados úti lakótelepen élők mindennapjait.
  • Videót tartalmaz
    A II. János Pál pápa téren tépte le egy idős asszonyról a nyakláncot egy férfi: a kameráknak köszönhetően a VIII. kerületi rendőrök négy órán belül elfogták.
  • Videót tartalmaz
    A rablónő kivett egy idős férfi zsebéből 10 ezer forintot, majd dulakodás közben úgy ellökte, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. Az egyik józsefvárosi körzeti megbízott felismerte az elkövetőt, akit így el tudtak fogni a rendőrök.
  • A 9-es autóbuszon utazott egy lány március 27-én, reggel amikor megtámadta őt egy külföldi férfi. A támadó a Kálvária térnél lerángatta áldozatát a buszról és meg akarta erőszakolni. A járókelők szerencsére közbeavatkoztak, a férfit pedig elfogták a rendőrök. Az utóbbi időben nagy durvaságok vannak az utcán – ezt már Pikó András mondta egy tavalyi lakossági fórumon. Ezúttal igaza is van, az ok viszont nagyon egyszerű: a baloldali városvezetés az elvártnál kevesebbet költ a közbiztonság javítására.
  • Videót tartalmaz
    Egy éve irányítja a kerületet Pikó András polgármester és csapata. A lakosokat kérdeztük, hogyan értékelik a városvezetői munkát, mi változott az elmúlt egy év során.
  • Eddig 423 – korábbi információk szerint négy józsefvárosi – helyen léptek szolgálatba az iskolaőrök, további helyszínekre is folyamatban van az iskolaőrök toborzása, képzése.
  • Tudja, hogyan dolgoznak a zsebtolvajok? Ha nem, ismerje meg a tipikus elkövetési módszereket és elkövetőket, így könnyebben felismerheti és ezáltal megelőzheti a bajt.
  • Két társaság - mintegy harminc ember - verekedett össze pénteken, kora este a Práter utcánál. Szemtanúk szerint kés is előkerült. A rendőrök kilenc embert állítottak elő.
  • Megtámadták a polgármester egyik gyermekét – derült ki egy csütörtöki lakossági fórumon, ahol Pikó András elismerte, hogy az utóbbi időben romlott a közbiztonság. A témát egy lakos hozta fel, aki szerint tarthatatlan állapotok uralkodnak a kerületben.
  • Üvegszilánkkal akarta elvágni a saját torkát egy férfi, ám a józsefvárosi rendőrök lebeszélték az öngyilkossági kísérletről.
  • Pikó András megtartotta második online fogadóóráját, amelyen ezúttal is húsbavágó kérdéseket kapott Józsefváros polgármestere a kerület lakóitól. A legfontosabb témák ezúttal is a hajléktalanok okozta problémák, a romló köztisztaság és közbiztonság, valamint a lakások kérdése volt.